Az energiaközösségekhez legalább két dolog kell: energia és közösség
Március végén szakmai találkozó keretében beszéltük meg aktuális ügyeinket a Zuglói Energiaközösségi Akciók (ENES-CE) projekt résztvevőivel és szakmai partnereivel, hogy a közeljövőben záruló projekt tapasztalatait továbbgörgetve segítsük az energiaközösségek hazai elterjedését.
Előadások, beszélgetések, közös műhelymunka adott keretet a tapasztalatok és ötletek átadásának.
A találkozón Kovács Bence (MTVSZ, közösségi energia programvezető) tartott előadást arról, mi is az az energiaközösség, hogyan működnek már évtizedek óta ilyen közösségek Nyugat-Európában, és milyen első kezdeményezések alakulnak Magyarországon.
Az egyik első ilyen fecske a Közösségi Energia Szolgáltató akiket Dr. Fabók Márton képviselt az eseményen, és akitől megtudhattuk, hogy az első mintaprojektjük, a Kazánház tetején üzemelő napelemmező után további projekthelyszíneket keresnek. Olyan társasházakkal vagy önkormányzati épületekkel keresik az együttműködést, ahol sikerrel telepíthetők napelemek, amelyek a helyi kisközösség áramellátását szolgálják.
Csikai Mária, a projekt vezetője arról mesélt, milyen kihívásokkal nézett szembe a projekt az elmúlt években, és milyen, a helyi közösség számára valóban hasznos eredmények születtek, például a Zuglói Ökotérkép, a Mérjünk együtt! és a Zöldüljünk együtt! mintaprojektek.
Ennek a folyamatnak volt a része a Közösségfejlesztők Egyesületével végzett szervezetfejlesztési munka, amiben zuglói civilek és egyesületek vettek részt, és aminek a célja az volt, hogy ezen szervezetek megerősödjenek, újítani tudjanak, hosszú távon és hatékonyan végezzék feladataikat. A folyamatról Sélley Andrea közösségfejlesztőtől kaptunk átfogó információt.
Fotók: ZIM – Balogh Róbert
Továbbiak