Search
Close this search box.

Zöld megállótól az Utópia-lakótelepig: Bécsben voltunk

Bécsben járt a Törökőr Tanácsadó Testület, hogy megtekintsen néhány izgalmas városi fejlesztést, kis és nagy léptékűt. Képes beszámoló következik.

A Hauptbahnhof és környéke

Úgy kezdtük, hogy az önkormányzat közlekedésmérnök munkatársa adatokkal spékelt ismertetőt tartott a Hauptbahnhofról. Megtudtuk például, hogy 2009. és 2014. közt épült, a költségek időközben a tervezett másfélszeresére nőttek, végül egymilliárd euróba került. Átmenő rendszerű pályaudvar, ami meggyorsítja a vonatok áthaladását, és jóval kisebb helyigényű, mint a Budapesten ismert fejpályaudvarok.

Aztán a környéken folytattuk a bejárást. A pályaudvart övező hatalmas, egykori rozsdaövezetben hatalmas fejlesztések indultak. A kompakt város koncepcióját követve irodák, lakások, kereskedelmi egységek, iskolák, kollégiumok, parkok foglalják el a területet.

A képekre kattintva nyílik a galéria:

Lakhatás, lakhatás, lakhatás

Azt tudjuk, hogy Bécs rendre elnyeri a legélhetőbb város címet, de úgy tűnik, ezt mások is tudják: szűk 20 év alatt 20%-kal nőtt a lakosság. A város ezért – Budapestről nézve legalábbis – elképesztő mértékű  lakásépítési programot visz. Csak az új pályaudvar szűk környezetében 5000 lakás épül, magán és bérlakások vegyesen.

A nagy építések közben nem hanyagolják el a régi épületeket sem.

A lakhatás kérdését hivatott kezelni a vadiúj Seestadt városrész is. Ide először is kihozták a metrót, majd, amikor már megvolt a kapcsolat a belvárossal, akkor kezdték felhúzni a 20 ezer embernek otthont adó lakónegyedet. Egyelőre kicsit falanszterszerű a félkész, szupermodern negyed a kukoricaföldek szomszédságában. De hát pár száz éve még Zugló is egy erdő volt…

A képekre kattintva nyílik a galéria:

Történelmi városrészek otthonosan

A rozsdaövezetek hasznosítása és a zöldmezős gigaberuházások mellett azért mégiscsak az érdekelt minket leginkább, hogyan lehet szervezéssel, kis lépésekkel, élhetőbbé és otthonosabbá tenni a várost. A Mariahilferstrasse gyalogosbarát átalakítását, a környező kis utcák lakóközösségei által kialakított  minioázisokat, barátságos buszmegállókat, ivóvízkutakat itthon is könnyen el tudjuk képzelni.

A legmenőbb fejlesztés: ez kapta a Törökőr Tanácsadó Testület nagydíját

Az ilyen játszótéren bebizonyosodik: az életkor az csak egy szám

A képekre kattintva nyílik a galéria:

A tanulmányutat a SUNRISE projekt keretén belül szerveztük.

CIVITAS SUNRISE projektet az Európai Unió Horizon2020 kutatás-fejlesztési programja támogatja (No: 72 33 65)

Továbbiak

Kapcsolódó Hírek