Search
Close this search box.

Kerekesszékkel Törökőrön

Több évtizede beszélünk már az akadálymentesítésről, a fontosságát épeszű ember nem is merné vitatni, az előrelépések ellenére mégis óriási az elmaradásunk. Hiába megoldott a bejutás néhány intézménybe kerekeszékkel, el is kell jutni oda. Ha pedig az épületek gazdái csak a műszaki beruházásig jutnak, az üzemeltetés már nem megy, akkor ugyanott vagyunk, ahol a part szakad.

A SUNRISE projekt keretében, a Korong utcai Mozgásjavító suli közreműködésével áprilisban szervezett sétánkon arra voltunk kíváncsiak, milyen kerekesszékkel közlekedni Törökőrön, milyenek a járdák, vannak-e megközelíthetetlen helyek, milyen az intézmények elérhetősége.

Az akadálymentes járdák kérdése visszatérő téma. Nem véletlenül. Amikor Törökőr kiépült, még nem volt szempont, hogy végig lehessen gurulni a járdahálózaton. Azóta persze más a szemlélet, mások az elvárások és a lehetőségek is.

Igaz, a route4u térképe szerint nem annyira vészes a helyzet, hiszen maguk a járdák többnyire elfogadhatók, de a kereszteződések, átkelések a legtöbb helyen nem megfelelőek. Sőt, akad olyan pont, ami blokkolja a továbbjutást. Ezt élőben is megtapasztalhattuk a Szugló utca-Ibrányi utca kereszteződésénél, ahol a magas padkák és a hiányzó járda miatt voltunk kénytelenek változtatni az útvonalon.

Kerekesszékkel itt az út vége, a padka alkalmatlan a továbbhaladásra

Újabb meglepetés a Thököly úti postánál várt ránk, ahol van ugyan lift a mozgássérültek számára, de azt – számunkra érthetetlen megfontolásból – csak a posta személyzete kezelheti, a hívó csengő azonban nem működik. Kis magyar abszurd. Így aki kerekesszékkel érkezik, kénytelen az arra járók jóindulatára bízni magát, hátha valaki szól odabent az érdekében.

Nehezített használatú lift a Thököly úti postán

Ha a műszaki megoldások működnek, még mindig ott van nehezítő tényezőnek az ember. Aki ugyanis úgy parkol fel a járdára, hogy ott nem fér el a kerekesszék, az nem csak szabályt sért, de jól kibabrál az amúgy sem könnyű helyzetű embertársaival.

Elég egy kis figyelmetlenség, hogy nehezítsük mások közlekedését

Elképesztően fontos szerepe van a mozgássérültek társadalmi integrációjában az akadálymentes közlekedésnek! Hadd oldják meg – amennyire csak tudják – önállóan az életüket. Ha ennek megvannak a feltételei, akkor lesznek a városi élet hétköznapi szereplői ők is. Ez lenne a befogadás leghatékonyabb gyakorlata.

Ilyen egy szabályos, használható, akadálymentes sarok (Mexikói-Korong u. kereszteződés)

A közreműködésért hatalmas köszönet a Mozgásjavító Iskolának, és kísérőinknek, Bogdán Dánielnek és a Szucskó Ádámnak!

CIVITAS SUNRISE projektet az Európai Unió Horizon2020 kutatás-fejlesztési programja támogatja (No: 72 33 65)

MIZUglónk
MIZUglónk

Továbbiak

Kapcsolódó Hírek